27 éves, kommunikáció- és médiatudomány szakon végzett a Károli Gáspár Református Egyetemen. Születése óta Székesfehérváron él, itt nőtt fel. Jelenleg a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen jogász szakon tanul.
Egyetemi tanulmányai mellett online kommunikációval foglalkozik, honlap szövegezés és tartalomgyártás formájában. 2014 és 2020 között sportújságíróként dolgozott, többek között a Nemzeti Sportnál és a Fejér Megyei Hírlap sportrovatánál, 2017 és 2019 között ezen felül a Magyar Jégkorong Szövetségnél social media menedzseri pozíciót töltött be.
2014 óta folyamatosan részt vett az országgyűlési, önkormányzati és európai parlamenti választásokat megelőző kampányokban. Korábban a Jobbik Ifjúsági Tagozat székesfehérvári elnökeként, valamint választókerületi szervezőként is tevékenykedtett.
Immáron 10 éve médiában dolgozó személyként, különösen fájó pont számára a magyar és a fehérvári helyzet, amelyben nem válik el egymástól a párt- és kormányzati/önkormányzati média, a kiegyensúlyozott tájékoztatás teljes hiányához vezetve.
Önkormányzati képviselőként olyan kommunikációs csatornák működtetését foganatosítaná, amelyek a propagandisztikus jelleg helyett a lakosság érdekét szolgáló információközlést tartják elsődleges feladatuknak.
Kiemelt jelentőséggel bír számára a közösségi közlekedés fejlesztése, valamint további bicikliutak racionális, a közlekedés minden résztvevője számára optimális kialakításának elősegítése is. Elég volt abból, hogy Fehérvár a reggeli és délutáni dugók városa legyen!
Szabadidejében legszívesebben sportol, legyen szó labdarúgásról, fallabdáról, dartsról, vagy akár egy kerékpártúráról Fehérvár környező településeit célozva, illetve családjával, barátaival találkozik.
Fontosak számára azok a helyi közösségek, amelyeknek részese lehet, így ezeket a kapcsolatokat legjobb képessége szerint folyamatosan ápolja.
Célja, hogy az elmúlt években gyűjtött tapasztalat és tudás felhasználásával javítsa a választókerület lakóinak életminőségét, legyen szó a szociális ellátás fejlesztéséről vagy a parkolási helyzet megoldásáról.
Pénzügyi támogatást adna az élelmiszerboltot nyitó vállalkozások számára, hogy ne maradjon városrész kisbolt nélkül!
A biztonságos közlekedést gyalogos-átkelőhelyek, lámpás átkelők, biztonságos kerékpárutak kialakításával érné el. Parkolási zónákat úgy alakítaná át, hogy kocsilerakó helyett lakók által használható parkolókat alakítana ki.
A mozgásukban korlátozottak, illetve idősek számára segítséget nyújtana bevásárlásban, gyógyszerek kiváltásában. Az időskori elmagányosodás megelőzése érdekében részükre, más civil szervezetekkel való együttműködéssel, közösségi programokat szervezne.
Hulladékgyűjtők környékét rendezné, szükség esetén térfigyelő kamerákat telepítene.